Barion Pixel
…Mint a király három fia úgy járjuk mi is saját beavatási utunkat. Ahogy ők keresik az aranyalmafa aranyágát vagy épp az élet vizét, esetleg egyenesen a Grált, úgy tartunk mi is valamiféle misztikus cél felé. Aki elindult, nem ugyanaz, mint aki visszatér. Átalakulások sora vár mindannyiunkra, személyes beavatási utunkon. Ki ne vágyna a kicsi királyfi lenni, aki sikerrel megy keresztül a próbákon, szeretete, morális tisztasága révén a találkozásokból segítőkre lel, a mesében mindtől egy-egy varázserővel bíró tárggyal gazdagodik, hogy mindezek erőforrásként szolgálják őt a végső megmérettetéskor, ahol a legnagyobb, utolsó sárkánnyal kell megküzdenie fizikai erővel, lelki jelenléttel, okos leleményességgel, szellemi elhivatottsággal…

Amennyiben mindez belső világunk színtere, úgy vajon ki nevezi meg a célt, ki a mi belső bölcs királyunk, akihez felnőni igyekszünk, aki akár kíméletlenül megpróbáltatások elé állít bennünket csak hogy fejlődésünket szolgálja? Még a legkedvesebb legkisebb fiát is útnak indítja, hisz nem is tehet mást a szeretet és a sors tisztelete jegyében. És kik azok a lények, akikkel utunk során találkozunk és akik segítőinkké vagy épp ellenlábasainkká lesznek? És ki a sárkány, a mi belső sárkányunk? És mik a gyengéink és erőforrásaink?

Hogy megérkezvén a palotába az élet vizét átnyújtsuk a bölcs királynak, remélvén, hogy részesülünk kegyelmében és megkapjuk jutalmul a beavatás jelképeit: az anyagiban a koronát, a szellemiben a fele királyságot, a lelkiben a királylány szívét. Nem kevesebb a tét, mint e teljesség elérése életutunk nyomán.

A Műhelymunka során …

Mindannyiunk életében vannak kihívást jelentő helyzetek, feldolgozandó változások, embert próbáló időszakok. Sokszor ezek váratlanul érkeznek, felforgatják az életünket és érzéseinket, néha úgy érezhetjük, hogy sosem lesz vége… Visszanézve viszont sokszor azt láthatjuk, hogy a nehézség átélése formált minket, segített, hogy azzá váljunk, akik most vagyunk. Ha úgy tekintünk ezekre a kihívásokra, mint alapvető és szükséges részeire az emberi életútnak, az teljesen átformálhatja a megélésünket.

Ez a négyrészes műhelymunka sorozat abban igyekszik segíteni, hogy ezeket a helyzeteket, nehézségeket, változásokat ne csak túléljük, hanem felismerve lényegüket tudatosan, bizalommal és türelemmel tudjuk megélni őket. A műhelymunkák során művészeti gyakorlatokkal és az egyéni életút eseményeivel és ívével dolgozva fedezzük fel mélyebben ezt a témát.

A forma

Időpontok

2021. február 22, március 8, március 22 és április 12. Ezek a hétfői alkalmak 15-19 óráig tartanak.

Helyszín

Budapest, szervezés alatt.

Házigazdák és kísérők

Révész Klára, Rédey Szilvia és Risbjerg Anna.

Az alkalmak díja

12000 Ft/alkalom, összesen 48000 Ft, ami az első alkalommal fizetendő, ettől eltérni külön kérés alapján lehet.

Részvétel a jelentkezés sorrendjében, a kiscsoportos műhely négy alkalomból áll.

JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: február 15.

Rólunk

Révész Klára

“Milyen tapasztalatokat hordoznak az életem eseményei? Hogyan illeszkednek ezek személyes élettablómba? Kivé váltam általuk? Milyen erőforrást rejtenek a jövőm számára? … Ezekre a kérdésekre mindenki számára más-más válasz születik… A biográfiai munka arra ad izgalmas lehetőséget, hogy az emberi élettörténetek egyediségében rejtő csodákat kutassuk és a felfedezéseinket fejlődésünk, jóllétünk, testi- lelki- szellemi egészségünk szolgálatába állíthassuk. Ráláthatunk, hogy a mi személyes és egyedülálló életünk hogyan illeszkedik mégis a nagy Egészbe, hogyan kapcsol össze minket embertársainkkal.”

+36 30 2215303,  rklara99@gmail.com

Rédey Szilvia

“A cél: erőforrást kovácsolni a múltból, a jelen gyakorlóterepén a szabadabb jövő felé  A múltunkból tanulhatunk, a jelen gyakorlóterepén megerősödhetünk, a jövőnkben magunkhoz vehetjük a vezetést, életünk alakítójává válhatunk. Ha színház az egész világ (kívül-belül), akkor hogyan lehetek én a rendező? És ehhez mik az első konkrét lépéseim a jelenben?”

+36303655141, redey.szilvia@gmail.com

Risbjerg Anna

“Biográfiai csoportmunkák: Az életút ívére és a nagy egészre való rátekintés felismeréseket hozó távlatai, az egyén és a csoportok bölcsessége, a figyelem és a csend támogató tere, és a művészeti gyakorlatok átalakító ereje.”

+36705715193, anna.risbjerg@gmail.com