Bevezetés a fonás mint ősi női munka és a biográfia mint önismereti út kapcsolatrendszerébe
Méhesné Horváth Adrienn és Rédey Szilvia
Megtapasztalhatjuk közösen veletek, hogyan kapcsolódik a fonás tevékenysége és a biográfiai alapú önismeret. Csak könnyedén, mégis elmélyülten dolgozunk a gyapjún és önmagunkon.
Négyórás együttlétünkhöz négy dátumból választhatsz lentebb. A folytatás lehet majd egy tavaszi több napos műhelyfolyamat, a 4 napos 2 hétvégés Önismereti Fonó Műhely hosszabb, részletesebb, elmélyültebb folyamata.
Most pedig lássuk, mit terveztünk nektek!
Kapcsolataink, ahogy a fonásban tükröződnek
Mert hogy ebben az ősi, archaikus tevékenységben megmutatkozik Saját Lényünk.
Ahogy szálazzuk a gyapjút, tisztítjuk meg minden oda nem kívánt piszoktól, tisztátalantól, hogy végül eljussunk az elemi szálig – úgy érkezünk mi is pőrén, egyszál magunk a világra. A kártolásban megláthatjuk a találkozások rengetegét, a zökkenőket, a gabalyodásokat, azt, ahogy ezek különféle erőket kívánnak tőlünk, hogy szépen elrendeződjenek a magunk javára – épp, ahogy sorsunk szálait simítjuk sok emberrel egy térben és időben egy életté. Hogy végre fonódjanak a szálak. Megmutatkozhassanak magunk számára saját kapcsolataink. És amikor elszakad a fonal az orsón – ahogy azzal bánunk, amire az ösztökél bennünket, amilyen jelentőségét ennek épp látjuk – megannyi mozzanat, amiben rátekinthetünk összefonódásainkra.
A gyapjú feldolgozásának erre a rövid szakaszára hívunk benneteket, hogy benne megpillanthassuk a misztériumot, melyben a tevékenységből önismeret, a térből szentély, a gyapjúból fonal válik. A gyapjú olykor csak gyapjú, a fonás csak fonás. A Én tudatos megismerő és önmegismerő munkája nyomán alakul át úgy a fizikaiban fonallá, ahogy a szellemiben például elszánássá, a lelkin keresztül, ahol a csomók eloldódhatnak. Így láthatjuk meg a gyapjúszálban az emberi sorsokat, az általunk munkáltban a sajátunkat, a tevékenységünkben a biográfiánkat. Nem kevésbé vagy többé mágia ez, mint a láthatatlanban való olvasás útjának megtapasztalása, ami, mint Rudolf Steiner is írja, a mai kor embere számára odafordulással nyitva áll.
A kapcsolataink, találkozásaink témáját hozzuk most nektek. Időszerűségét megneszelhetjük az évkör egyre sötétedő, egyre egyedülibb időszakában. Advent közeledtével számot vethetünk a körülöttünk lévő emberek jelentőségével az életünkben, tudatos döntésekre juthatunk arról, melyiknek milyen – új – szerepet szánunk, mit szakítunk el és mit fonunk újra egybe. Hogy akár odáig is elbátorkodjunk, hogy tisztán készítsük fel magunkat a Karácsony nagy találkozásaira: megszokott vagy közeli barátaink, családtagjaink körére. Végső soron akár Fonó Máriával, Krisztussal – Önmagunkkal.
Várunk benneteket erre a komoly nevetéssel, könnyed mélyüléssel tarkított kalandra!
Rólunk:
Egyikünk fon-sző. Másikunk önismereti biográfiai munkával foglalkozik. Mindkettőnknek fontos az antropozófia. Amikor egymásra találtunk, egymásra talált a szövés-fonás tevékenységében tükröződő életút-ismeret rejtélye, lehetősége.
Örülnénk, ha minél többen velünk tartanátok ebben a közös alkotó-teremtő-önismereti műhelymunkában.
Műhelyalkalmak (ismétlődő tematikával):
Október 27. péntek, 15-19h. Helyszín: Budapest, V. Ker. Terápiás és Szellemi Műhely
Október 28. szombat, 15-19h. Helyszín: Budapest, V. Ker. Terápiás és Szellemi Műhely
November 24. péntek, 15-19h. Helyszín: Budapest, V. Ker. Keresztény Közösség
November 25. szombat, 15-19h. Helyszín: Budapest, V. Ker. Keresztény Közösség
Díj: 10.000Ft/fő/alkalom (jelezd, ha csak ez a gond)
Facebook esemény: “Önismereti Fonó”
Jelentkezés az alábbi linken: https://docs.google.com/forms/d/163P4ZPZMF72NFGdvVwnkLgMM9jeryfgx-z3gLlyBbk0/viewform?edit_requested=true
Jelentkezésed a teljes összeg befizetésével válik véglegessé.
Elérhetőségek:
Adrienn: ariadnemuhely@gmail.com tel: 20 3690739
Szilvia: redey.szilvia@gmail.com tel: 30 3655141