Biográfiai gyakorlatok a mindennapokban
Lépések a szociális impulzus felé
„A jó gonosszal szembeni küzdelme nem a csatatéren dől el, ennek a küzdelemnek a kimenetelét egyre inkább az emberi találkozások minősége fogja meghatározni.” – Torin Finser (1)
A biográfiai munka az emberi élet misztériumával dolgozik. Aktív gyakorlat önismeretünk fejlesztésére, a nagyobb kép meglátására, önmagunk átalakítására. Valójában a bennünk élő „magasabb rendű ember” felébresztése a célja, ahogy azt Steiner A magasabb világok megismerésének útja című könyvében leírja:
„Mert belső világában mindenki magában hordozza a hétköznapi ember mellett a magasabb rendű embert is, aki mindaddig, míg fel nem ébresztik, rejtve marad és mindenki csak saját maga ébresztheti fel magában. De mindaddig, amíg ez a magasabb rendű ember fel nem ébred, a mindenkiben szunnyadó és az érzékfeletti megismeréshez vezető magasabb képességek is rejtve maradnak. (…) Ebből a magasabb rendű emberből „belső világunk ura” lesz, aki biztos kézzel irányítja a külső ember körülményeit.” (2)
A következőkben szeretném érzékelhetővé tenni, hogy mennyire fontos és előrevivő a biográfiai munka, és ezen a sokféle módon megközelíthető témakörön belül néhány olyan gyakorlatot szeretnék bemutatni, amelyeket a mindennapokban végezve közelebb juthatunk a fenti célhoz.
A biográfiai munkának többféle megközelítése van, de mindegyik arra irányul, hogy segítsen feldolgozni, megemészteni életünk eseményeit, és megteremteni az objektív rátekintés lehetőségét. Ugyanakkor az objektivitás egyáltalán nem jelenti azt, hogy az érzéseket figyelmen kívül kellene hagyni, vagy elnyomni, letagadni, ezek is fontos jelzések, és éppen hogy segítik a feldolgozást, ha ezekre is rá tudunk objektív módon tekinteni. A biográfiai munka segítségével új irányokból láthatunk rá helyzeteinkre, kérdéseinkre, életünkre, az események pontszerűségéből eljuthatunk a folyamatok érzékeléséhez, a közvetlen átéléstől pedig egy objektívebb, nagyobb képre való rálátáshoz. Nemcsak a saját magunkhoz és életünkhöz való viszonyunkra van hatással, hanem a többi emberhez való kapcsolódásunkra is, új megértést hoz magunkkal és másokkal kapcsolatban is, és ezáltal segít közelebb lépni ahhoz, hogy már ne csak szimpátiák és antipátiák mentén közeledjünk egymáshoz. Általa az egyediből haladunk az általános emberi felé. Ez része az antropozófiai szellemi iskolázási útnak, akkor is, ha valaki nem nevezi biográfiai munkának.
Annak jelentőségét, hogy az objektív magunkra tekintéssel ellensúlyozhatjuk az e tekintetben eleve meglévő luciferi szubjektív tendenciát, több helyen is hangsúlyozta Steiner. (3) Az effajta munka segítségével az Én elengedheti az élményeivel való azonosulást, – erre az azonosulásra egyre erősebb a hajlam napjainkban, – és a múlttól való elszakadás által a múlt már más módon lesz a „miénk”. (4) Azáltal, hogy ez a fajta munka a pontszerűből a folyamatok érzékelése felé mozdít el minket, lépéseket teszünk az imaginatív, eleven gondolkodás felé. Továbbá azáltal, hogy dolgozunk életünk eseményeivel, életünk szereplőivel, felébreszthetjük magunkban a másik emberi lény képszerű felfogásának képességét, elérhetjük, hogy magunkban hordozzuk a másik embert, ezen az úton is megvalósítva életünkben a testvériséget. (5)
Ebben a cikkben most – Pünkösdhöz is kapcsolódva – különösen arra szeretnék rávilágítani, hogy amikor a biográfiánkkal dolgozunk, akkor ezáltal a másokkal való kapcsolatunkon is dolgozunk, ami rendkívüli jelentőséggel bír erősödő antiszociális tendenciákat mutató korszakunkban.
Hogy mégis miként mozdít minket a biográfiai munka a szociális impulzus irányába? Ha magasabbról tudunk rátekinteni életünkre, felismerhetjük azt, hogy a konkrét helyzetek, történések mennyire másképp látszanak a nagyobb távlatok összefüggéseiben. Világossá válhat számunkra, mennyire fontos volt fejlődésünkhöz mindaz, amit mások hoztak az életünkbe, még akkor is, ha megtörténtük idején negatívnak, kellemetlennek éltük meg ezeket az eseményeket, mégis távolabbról visszatekintve azt láthatjuk, hogy ezek nélkül az élmények nélkül nem lehetnénk azok, akikké váltunk. Megláthatjuk, hogy életutunk valóban egy fejlődési út, ezáltal empatikusabbakká válhatunk az útjukon szintén botladozva haladó embertársainkkal. Önmagunk objektívebb megítélésének gyakorlata és a múlttal való azonosulásunk felszámolása segít, hogy ne a szubjektivitás torzult nézőpontjából tekintsünk a másik emberre, így kapcsolatainkban kevésbé fog mozgatni minket a szimpátia és antipátia, s még ha érzékeljük is ezen erők megjelenését, le tudjuk erről választani viselkedésünket. Ezek a felismerések és változások pedig egy olyan újfajta jelenlétet, tudatosságot hozhatnak jelenlegi találkozásainkba, amely lehetővé tesz egy más minőségű kapcsolódást, amelyben a másik valódi lényével találkozunk.
A biográfiai munka imaginációs, meditatív gyakorlatokkal, és művészeti (rajzolós, agyagozós, mozgásos, kreatív írásos) gyakorlatokkal is kiegészülhet, hogy a hétköznapi gondolkodásunktól eltérő módon mozgósítsuk szellemünket ebbe az irányba. Mindehhez nagyon sokat tud adni egy kísérő vagy egy csoport jelenléte: az a tér és figyelem, ami ott megteremtődik, a kérdések és a csöndek, a megosztások másoktól. Már önmagában az igazi érdeklődés, az egymásra figyelés gyakorlása és átélése is alkalmas arra, hogy erősítse bennünk a szociális impulzust, de sok olyan biográfiai gyakorlat van, amely egyedül is elvégezhető, és az önálló munka végső soron nem is kerülhető meg.
Mindenesetre következzék itt néhány olyan gyakorlat, ami egyszerűen elvégezhető, így mindenkinek lehetőséget ad arra, hogy ilyen módon is lépéseket tegyen a benne élő „magasabb rendű ember” felébresztésére és a szociális impulzus erősítésére. Végezhetjük őket egyedül, vagy úgy is, hogy ketten vagy többen összegyűlünk, néhány percben ráhangolódunk, majd elcsendesedve elvégezzük a gyakorlatot, és végül meghallgatjuk egymás megosztását, figyelve arra, hogy valódi érdeklődéssel hallgassuk a másikat, és saját ítélkezésünket teljes mértékben visszafogjuk. Nagyon emberi dolog, hogy amikor a másikat hallgatjuk, szimpátiát vagy antipátiát érzünk, bírálat jelenik meg bennünk a másikról, vagy azon gondolkodunk, hogy mi mit fogunk mondani, esetleg azon, hogy nekünk milyen hasonló élményeink voltak. Fontos, hogy amennyire lehetséges, igyekezzünk ezeket a reakcióinkat félretenni, hogy tere nyílhasson a valódi érdeklődésnek. Különösen figyelhetünk a csendek minőségére, hogy a megosztás után legyen idő arra, hogy az elhangzottak „visszhangozzanak”, és egyfajta utókép jöhessen létre bennünk. Ezekben a csendekben tudnak a szellemi lények mélyebben kapcsolódni a beszélgetés folyamatához.
Az alábbi gyakorlatok természetesen csak egy kis metszetét mutatják be a biográfiai munka lehetőségeinek.
A biográfiai munkának alapvető gesztusa a visszatekintés. Valószínűleg minden antropozófiában járatos ember ismeri a Rückschau gyakorlatát, amely a nap eseményeinek az estétől kezdett visszafelé végigtekintését jelenti, – nem gondolatokban, nem is kritikával, hanem képekben – újra látva a napközben látottakat. (6) Ennek a gyakorlatnak a fő célja kilépni az idő áramának szokványos irányából, illetve az imagináció felélesztése. Közben kívülről, egyre objektívebben szemléljük magunkat az események során, illetve utólag visszatekintve másképp láthatjuk és hallhatjuk meg, mit mondott nekünk aznap a világ, ezáltal a biográfiai munkához is kapcsolható ez a gyakorlat. De nemcsak az aktuális napra tekinthetünk vissza. Visszatekinthetünk a hétre, a hónapra, az évre, bizonyos életszakaszunkra, a teljes életünkre, egyes eseményekre, bizonyos személyekre és szerepükre az életünkben és így tovább. Ezekre a gyakorlatokra elegendő lehet néhány percet szánni egy alkalommal, viszont rendszeresen ismételve fejtik ki leginkább hatásukat. Az alábbiakban következzék három ilyen gyakorlat Rudolf Steiner megfogalmazásában:
- Egy múltbeli eseményre való rátekintés:
„A tanítványnak meg kell teremtenie életének azokat a pillanatait, amikor egyedül és csöndben magába merül. Az ilyen pillanatokban azonban ne saját dolgainak adja át magát, mert azzal eredeti szándékával ellentétes hatást ér el. Azt hagyja inkább lelkében tovább rezegni, amit átélt és amit mondott neki a világ. (…) Gondolati és érzelmi életünknek más színezetet adjunk, mint egyébként szoktuk. Lelkünk előtt vonultassuk el örömeinket, szenvedéseinket, gondjainkat, tetteinket és tapasztalatainkat. Beállítottságunk pedig ekkor olyan legyen, hogy most mindazt, amit különben átélünk, magasabb nézőpontból lássuk. (…) A kiválasztott percekben arra törekszünk, hogy úgy szemléljük és ítéljük meg saját élményeinket és tetteinket, mintha nem mi magunk, hanem másvalaki tette volna meg vagy élte volna át őket. (…) A tanítványnak meg kell az erőt találnia ahhoz, hogy időközönként idegenként szembesüljön saját magával, a bíráló belső nyugalmával vizsgálja magát. Ha ezt elértük, egészen új megvilágításban jelennek meg előttünk saját élményeink. Míg élményeink között élünk, amíg összefonódunk velük, a lényegtelennel ugyanolyan kapcsolatban vagyunk, mint a lényegessel. De ha már belső nyugalommal tudjuk áttekinteni élményeinket, elkülönül lelkünkben a lényeges a lényegtelentől. Bánat és öröm, minden gondolat, minden elhatározás másnak látszik, ha így szembesülünk magunkkal. – Olyan ez, mintha az egész napot egy kis településen töltöttük volna és a legkisebbet is ugyanolyan közelről láttuk volna, mint a legnagyobbat, majd este felmennénk a közeli dombra, ahonnan egyszerre tekintjük át az egész települést, de most egészen másképpen látjuk az egyes részek kölcsönös viszonyát, mint amikor odalent éltünk közöttük. Ez a gyakorlat talán sorsunk jelenlegi eseményeivel kapcsolatban nem sikerül ugyan, de nem is kell okvetlenül sikerülnie – sorsunk régebbi eseményeivel kell megpróbálkoznunk. – Az efféle nyugodt, belső önszemlélet értéke kevésbé függ attól, hogy közben mit látunk meg, mint inkább attól, hogy megtaláljuk-e magunkban a belső nyugalmat megteremtő erőt.” (2)
- Egy-egy embernek az életünkre gyakorolt hatására való rátekintés:
„Ahhoz azonban, hogy a valódi, szellemmel teli társadalmi szervezetig eljussunk, abba a helyzetbe kell kerülnünk, mivel tulajdonképpen a szellem nélküli, természeti gondolkodással csak a testi embert látjuk, hogy a másik emberben felismerjük az istenek működését. Ezt csak akkor érjük el, ha teszünk is érte. Az egyik dolog, amit tehetünk, hogy bizonyos elmélyülésre törekszünk a saját lelki életünkben. Sok útja van ennek. Csak egy meditatív utat szeretnék vázolni önöknek. Azt kérdezhetjük magunktól: Hogyan fejlődött ez a mi egyéni életünk a gyerekkorunktól mostanáig? De így is tehetjük ezt: Nem arra tekintünk, hogy ennek vagy annak mennyire örültünk, hogyan éltük át ezt vagy azt, hanem azokra az emberekre tekinthetünk, akik az életünkbe szülőként, testvérként, barátként, tanítóként vagy másképpen beleavatkoztak, és saját magunk helyett ezeknek az embereknek a lényét állíthatjuk a lelkünk elé, akik az életünket befolyásolták. Akkor egy darabig úgy néz ki a dolog, mintha azt mondhatnánk, milyen kevés múlik saját magunkon, milyen sok múlik azon, ami másoktól áramlott a lényünkbe. Ha egy ilyen önvisszapillantást becsületesen és tisztességesen alkalmazunk, egészen más lesz a viszonyunk a világhoz. Egy ilyen visszapillantás eredményeként érzések és érzületek maradnak vissza. És bennünk ezek az érzések, ezek az érzületek bizonyos termékeny csírák. Az ember valódi megismerésének csírái. Aki újra meg újra így pillant be saját lényébe, hogy felismeri, hogy más, talán már rég halott vagy tőle távol került embereknek milyen része van a lényében, az úgy tekint a másik emberre is, hogy ember és ember között egyéni viszonyt alakít ki, és felemelkedik a másik ember valódi lényének az imaginációja. Ez olyasmi, aminek az újabb korban és az emberiség jövőjében az ember fejlődésének belső, mégpedig lelki társadalmi követelményeként kell felmerülnie. Így kell az antropozófiai irányultságú szellemtudománynak gyakorlativá válnia, így kell az életet megtermékenyítenie, az életet felpezsdítenie.” (7)
- Egy korábbi életkorunkbeli önmagunkra való rátekintés:
„úgy képzeljük el ezt a fiút vagy lányt, mintha tőlünk idegen lenne; egyre jobban törekedjünk arra, hogy szabaddá tegyük magunkat az eseményektől, és hogy 30 évesen egyre kevésbé kísértsenek bennünket a 10 éves impulzusai. A múlttól való elszakadás nem jelenti a múlt tagadását. Más módon nyerjük vissza, de ez rendkívül fontos. (…) Gondoljunk csak bele egy pillanatra: Ha a 10 éves gyermek öntudatlanul működik tovább bennünk, akkor 30 vagy 40 évesen a 10 éves felnagyított változatai vagyunk. Ugyanez a helyzet a 11, a 12 éves gyermekkel és így tovább. Az egoizmusnak óriási ereje van, de csökkenhet, ha a korábbi éveket leválasztjuk magunkról, és objektívvá tesszük őket. Ez az a fontos pont, amelyre figyelmünket rá kell irányítanunk.” (4)
- Kép valakiről, akit ismerünk
Ez a gyakorlat ahhoz igyekszik közelebb vinni minket, hogy imaginatív módon tudjunk egy másik emberhez viszonyulni. Próbáljuk meg egy ismerősünket minél részletesebben felidézni magunkban: a kinézetét, a mozdulatait, az arckifejezését, az egész lényét. Próbáljuk meg mindezt megtisztítani a bennünk élő szimpátiától és antipátiától, és valóban a lényét érzékelni, addig eljutni, amíg mindez képszerűvé válik bennünk. Alkossunk ebből egy pasztellrajzot, festményt, vagy szobrot, de ne akarjunk az élethűséghez ragaszkodni! Nem baj, ha nem találjuk alkotásunkat művészetileg kielégítőnek, a felidézésben és a megalkotásban tett erőfeszítéseinkkel már elvégeztük a gyakorlat lényegét.
- Kép fiatalabbkori önmagunkról
Ugyanezt megtehetjük fiatalabbkori önmagunkkal: Próbáljuk meg magunkat egy korábbi életkorban kívülről látni, mintha valaki mást látnánk. Igyekezzünk minél jobban megragadni, majd alkossunk belőle pasztellrajzot, festményt, vagy szobrot! Akárcsak az előzőnél, itt sem baj, ha nem hasonlít, vagy nem találjuk művészetileg kielégítőnek, azzal, hogy kívülről tekintettünk rá fiatalabbkori önmagunkra, és mindezt képpé formáltuk, már elvégeztük a gyakorlat lényegét.
- Vers
Másik művészeti médiumon keresztül is megpróbálhatjuk megközelíteni ezeket a gyakorlatokat. Például miután kellő időt töltöttünk az 1., 2. vagy 3. gyakorlattal, megpróbálhatunk verset írni. Itt is érvényes, hogy nem kell magas művészeti elvárásokkal ellehetetleníteni ezt, a lényeg a folyamat végigvitele, és a művészi elem bevonása más szintre emelheti a feldolgozást, érdemes kísérletet tenni vele!
A képek Vera G. Klein Biográfiai Történetmesélő Kártyái közül valók
- Mások véleménye iránti érdeklődés
Ez persze nem gyakorlat olyan értelemben, hogy nem kell külön leülni hozzá, hanem hétköznapi életünkben tudjuk gyakorolni:
„Előítéletekkel teli emberként születtem, és az elfogulatlan gondolkodást az életben kell megszereznem. És hogyan tudom itt megszerezni? Csakis és egyedül úgy, hogy nemcsak az iránt érdeklődöm, amit magam gondolok, amit magam helyesnek tartok, hanem önzetlen érdeklődést alakítok ki minden iránt, amit az emberek gondolnak, és ami eljut hozzám, még ha olyannyira is tévedésnek tartom. Minél inkább a saját makacs véleményével büszkélkedik az ember, és csak ez érdekli, a világfejlődésnek ebben a pillanatában annál jobban eltávolodik a világfejlődéstől, Krisztustól. Minél inkább kialakítja a másik ember véleménye iránti szociális érdeklődést, akkor is, ha tévedésnek tartja, minél inkább mások véleményével világítja meg a saját gondolatait, minél inkább a talán igazságnak tartott saját gondolatai mellé állítja azokat, amelyeket mások találnak ki, és tévedésnek tart, a lelke legmélyén annál inkább átérzi a krisztusi igét, amelyet az új krisztusi nyelv szerint kell értelmezni. Krisztus azt mondta: „Amit cselekedtek eggyel is ez én kicsiny atyámfiai közül, én magammal cselekedtétek.” Krisztus szakadatlanul megnyilatkozik az embereknek, egészen a földi napok végéig. És így szól ma azokhoz, akik meg akarják hallani: Amit a legkisebb testvéretek gondol, azt úgy kell tekintenetek, hogy én gondolom, és hogy veletek érzek, amikor más gondolatait a sajátotokhoz méritek, szociális érdeklődést mutattok az iránt, ami a másik lélekben megy végbe. Amit a legkisebb testvéretek véleményeként, életszemléleteként találtok, abban engem keressetek.” (8)
A hétköznapi életben folytathatjuk a gyakorlást néhány egyszerű szemponttal. Például:
- Ha valakivel beszélgetünk, megpróbálhatunk tudatosan túllépni az illetővel kapcsolatos antipátiánkon és szimpátiánkon, és valódi érdeklődéssel fordulni felé, az esti visszatekintésben is igyekezhetünk az illető valódi lényét átélni magunkban.
- Amikor rajtakapjuk magunkat, hogy hevesen ragaszkodunk az igazunkhoz, akkor megpróbálhatjuk objektivitásunkat fokozni, magunkban tudatosítva a szándékot, hogy: „arra az álláspontra akarok helyezkedni, hogy a másik véleménye éppen annyit ér, mint az enyém”. (9)
- Ha valakinek a hibáival szembesülünk, akkor érdeklődéssel viszonyulhatunk hozzá, bírálat nélkül, igyekezve a pozitivitást helyezni a felületes szimpátia és antipátia helyébe, (10) úgy venni a másikat, ahogy van, és a helyzetből így hozni ki a legjobbat. (11)
- Megpróbálhatjuk átérezni, hogy minden egyes találkozásnak és beszélgetésnek mekkora jelentősége van a világban, és eszerint venni részt benne.
A fentiekből elegendő lehet egyszerre egy gyakorlattal vagy szemponttal próbálkozni egy ideig, például egy hónapig, hogy figyelmünket jobban ráirányíthassuk, valamint ez abban is segíthet, hogy a bennünk ennek nyomán bekövetkezett változást is jobban tudjuk észlelni.
A gyakorláshoz és a másokkal való találkozásokhoz az alábbi idézettel kívánom a legjobbakat mindenkinek:
„Tudjuk, hogy minden emberben, akivel a külső világban találkozunk, aki a testhez kötött észlelési és érzékelési képességünk elé kerül, a tulajdonképpeni, mélyebben rejtőző embert kell elismernünk. (…)- De mennyit tudunk, mennyit élünk meg, mennyit tudunk tettekkel kinyilvánítani abból, amik emberként a szó legnemesebb értelmében vagyunk? Ezért, ha igazán meg tudjuk világítani az eszmét, hogy mik vagyunk emberként, az önhittség és szerénység között lebegünk. Egész biztosan nem szabad önhittségbe esnünk, de szerénységbe sem süllyedhetünk. Szerénységbe süllyednénk, ha nem hoznánk magunkat abba a helyzetbe, hogy – annak kedvéért, amik egy sokoldalú világszemlélet szerint mégiscsak vagyunk a világban – emberként a lehető legmagasabb feladatot állítsuk magunk elé. Alapjában véve soha nem tudunk elég nemesen gondolni arra, aminek lennünk kellene. Az ember soha nem tudja eléggé méltányolni azt a kozmikus felelősséget, amit át kell éreznie, ha szemügyre veszi, hogy az egész univerzum a lényére irányult. (…) Az egyes emberrel találkozva azonban gyakran kellene éreznünk: Itt vagy te, aki sok mindent kifejezel magadban ebben a mostani inkarnációban. Azonban egyik életből a másikba, inkarnációról inkarnációra haladsz; az életed fokozatosságában a végtelen fejeződik ki. – És még számos irányba kiterjeszthetnénk, elmélyíthetnénk ezeket az érzéseket. Csak ebből az érzésből kiindulva jutunk el szellemtudományos alapon az ember igazi értékeléséhez, jutunk el a világban levő ember méltóságának érzéséhez. Ez az érzés áthathatja egész lelkünket, és ha egész bensőnkben szétterjed, egyedül ez hozhat olyan hangulatba, amilyenre ahhoz van szükségünk, hogy az egyes esetekben az egyes emberekhez való egyéni viszonyunkat rendezzük. Amit most kifejtettem, azt az újkori antropozófiai irányultságú szellemtudomány első fontos vívmányának tekinthetjük: az ember helyes értékelése a világban.” (7)
Risbjerg Anna, a Biográfiai Műhely tagja
A Biográfiai Műhely a 2019-ben a Holland Biográfiai Intézet képzését elvégzett hallgatókból nőtt ki. Honlapunk a biografiaimuhely.hu. Amennyiben információra, segítségre van szükség a gyakorlatokkal kapcsolatban, vagy biográfiai kísérést akar valaki igénybe venni, akkor a weboldalon található biográfiai kísérők elérhetőségén lehet érdeklődni, illetve a meghirdetett műhelymunkákhoz is lehet csatlakozni.
- Torin Finser: A Second Classroom, Chapter 17: The Problem of Evil, 2014, Steinerbooks
- Rudolf Steiner: A magasabb világok megismerésének útja, GA10
- Rudolf Steiner: Soziales Verständnis aus Geisteswissenschaft (Társadalmi megértés a szellemtudományos megismerés alapján) GA 191, Dornach 1919. november 2.
- Rudolf Steiner: Die soziale Grundforderung unserer Zeit (Korunk társadalmi alapkövetelménye a megváltozott időkben) GA 186, Bern, 1918. december 12.
- Rudolf Steiner: Die soziale Grundforderung unserer Zeit (Korunk társadalmi alapkövetelménye a megváltozott időkben) GA 186, Dornach 1918. december 7.
- Rudolf Steiner: A magasabb világok valósága, GA 79, Oslo, 1921. november 29.
- Rudolf Steiner: A társadalmi rejtély belső szempontja, GA 193, 1. előadás, Zürich, 1919. február 4.
- Rudolf Steiner: A társadalmi rejtély belső szempontja, GA 193, 3. előadás, Zürich, 1919. február 11.
- Rudolf Steiner: Makrokozmosz és mikrokozmosz, GA 119, Bécs, 1910. március 27.
- Rudolf Steiner: Történelmi szimptomatológia, GA 185, Dornach, 1998. október 26.
- Rudolf Steiner: Kapcsolat élők és halottak között, GA 168, 1916. október 10