Gondolatok és gyakorlatok emberségünk elmélyítéséhez

  „Keresd a fényt az úton, de hiába keresed, ha te magad nem válsz fénnyé.” (1)

Közeleg a karácsony. Lelkünk mélyén ilyenkor tudattalanul is hat az a folyamat, hogy egyre nagyobb a sötétség, majd karácsony környékén megszületik a fény. Átélhetjük a belső Nap megszületését. Ezt a krisztusi események tették lehetővé, azelőtt a bölcsesség és a fény külsőleg jelent meg az embereknek, de most, a Golgotai Misztérium után a fényt a saját szívünkben kell meggyújtani, hogy maga Krisztus megszülethessen bennünk. (2)

Ehhez a magasztos eseményhez persze előkészületekre van szükség: bensőnk megtisztítására. Ebben a cikkben ehhez a folyamathoz szeretnék néhány Steinertől származó, illetve antropozófia által inspirált gondolatot és gyakorlatot megosztani. Vannak ezek között egyszerűbb és nagyon nehéz gyakorlatok is. Ezek lépések lehetnek egy úton, amelyen más lépésekkel is lehet haladni, de az úton előre haladáshoz erőfeszítéseket tenni. (Ha valaki átfogó képet akar kapni a szellemi iskolázásról, mindenképp érdemes A magasabb világok megismerésének útja című könyvhöz fordulni. Ugyanakkor Steiner sok olyan gyakorlatot is ismertetett az évek során, amely nem került bele ebbe a könyvbe, illetve a könyvben ismertetett feltételek, gyakorlatok is megközelíthetők több módon.) 

Az emberben ott van az egoizmus. Legyőzéséhez fel kell ismernünk az egoizmus forrását az emberi természetben. A szeretethez, amely a többi ember iránti valódi érdeklődés, csak az önzés szakadékán való átkelés után tudunk eljutni. 

• Nézetek különbsége 

Amikor nézetkülönbség vagy konfliktus van köztünk és egy másik ember között, nem is kétséges, hogy a saját véleményünket tartjuk jónak, igaznak, hiszen azért az a nézetünk, véleményünk. Csakhogy sokszor régebbi vagy részleges információkon alapulnak az ítéleteink, vagy érzelmeink hatására elfogultakká válunk. Ilyenkor nem látjuk a valóságot, a történéseket a hitrendszerünk vásznára vetülve látjuk. (3) A Steiner által adott alapgyakorlatok segíthetnek elérni az objektivitást, az érzelmektől megtisztított gondolkodást. (4) És bármikor, amikor nézetkülönbség merül fel az életünkben, feltehetjük magunknak a kérdéseket (a Steiner által adott képek metaforájával élve): Rá tudok-e tekinteni úgy az adott nézetkülönbségre, hogy a fát csak az egyik oldalról látom, és a többiek véleménye alapulhat a fa többi oldalának látványán? Van-e bennem annyi nyitottság, elfogulatlanság, hogy ha azt mondják nekem, hogy az éjszaka elferdült a templom tornya, akkor kinézek az ablakon, bár minden addigi tapasztalatom ellentmond annak, hogy ez így lehetne? Képes vagyok-e kívülről tekinteni a szituációra, objektíven, vagy érintettségem miatt elfogult vagyok?

„De ha csak az egyik véleményt tartom elfogadhatónak, a másik ellen pedig harcolok, viszály keletkezik a fizikai síkon. Ha csak a magam véleményét erősítem meg, – önzés! Ha csak a magam cselekedetét tartom egyedül jogosnak, önző vagyok! – Tegyük fel, hogy befogadom magamba a másik ember véleményét, iparkodok összhangot teremteni magamban, így egészen más lesz majd a másikhoz fűződő kapcsolatom, csak így fogom megérteni őt. Így is kifejezhetjük az emberiség fejlődésének folyamatát: a külvilágban lejátszódó harcot az ember belső erőinek összhangba hozatalával vezetjük le. Krisztus által lehetővé kellett válnia – az ember számára, hogy megteremtse belső összhangját, összhangba hozza a benne ellentmondásban lévő erőket. Krisztus erőt ad az embernek, hogy előbb saját belső viszályát küzdje le. Ma már ez nem lehetséges Krisztus nélkül.” (5)

„Ha nem kizárólag saját magamat tekintem minden gondolatom forrásának, hanem a lelkem legmélyéig az emberiség egy tagjának tekintem magamat, akkor megtaláltam a Krisztushoz vezető utat. Ez az az út, amelyet ma a Krisztushoz vezető gondolati útnak kell nevezni. Komoly életfeladatunkká kell válnia az önnevelésnek, hogy elsajátítsuk azt az érzéket, hogy figyelembe vesszük mások gondolatait, hogy a másokkal való beszélgetésben helyesbítsük azt, amit saját irányultságunkként hordunk magunkban. Mert ha ez az életfeladat nem terjed el az emberek között, akkor az emberek elvesztik a Krisztushoz vezető utat. Ez a gondolatok útja ma.” (6)

„Meg kell tanulnunk különbséget tenni aközött, amit önmagáért bírálunk, és aközött, amit a saját személyiségünkre gyakorolt hatása miatt kellemetlennek, ellenszenvesnek találunk. És minél inkább megszokjuk, hogy embertársaink megítélését függetlenítsük attól, ahogyan hozzánk viszonyulnak, annál jobban erősödik az Énünknek az asztráltestünk feletti uralma. […] Nem azért, hogy büszkék lehessünk magunkra: jó ember vagyok, ha nem kritizálom embertársaimat – hanem azért, hogy megerősödjünk, törekednünk kell arra, hogy ne találjunk rossznak dolgokat csak azért, mert kellemetlenek számunkra, különösen amikor emberek megítéléséről van szó. […] az Énünket erősíti, ha megfontoljuk, hogy ítéleteink nagy részétől, kilenctizedétől minden esetben tartózkodhatunk.” (7)

Összefoglalva és leegyszerűsítve: ébresszük fel az érdeklődést magunkban a másik ember véleménye iránt, és valódi nyitottsággal, elfogulatlansággal hagyjuk, hogy hasson ránk, és hogy ha kell, helyesebbé tehesse azt, ami bennünk él véleményként. A mások megítélésében pedig igyekezzünk felismerni elfogultságunkat, és ettől függetlenül alakítani véleményünket.

• Kritika visszafogása – tisztelet, megbecsülés, csodálat, tolerancia

Mai korunk nagyon kritikus, mondhatnánk, hogy az anyatejjel szívjuk magunkba ezt a hozzáállást. Természetesen megvan ennek a maga értéke és szerepe, szükséges a tudati lélek kifejlesztéséhez, mégis az ember fejlődésének akadálya is lehet. Steiner úgy fogalmaz, hogy ahogy a testnek is kő helyett táplálék kell, úgy a léleknek is fontos a megismerő tevékenységhez a tápláló anyag: a tisztelet, a megbecsülés, az odaadás. (8)

„A magasabb megismeréshez minden olyan pillanat közelebb hoz bennünket, amikor tudatosítjuk magunkban a bennünk élő és a világra vonatkozó lekicsinylő, elítélő, kritikai ítélkezést. A felemelkedésünket pedig meggyorsítja, ha tudatunkat az ilyen pillanatokban a világ és az élet iránt érzett csodálat, megbecsülés és tisztelet gondolataival töltjük be.” (9)

„követelmény az emberek és más lények, sőt, tények iránt is tanúsított türelem (tolerancia). A tanítvány elfojt magában minden fölöslegesen megnyilvánuló kritikát a tökéletlennel, a gonosszal és a rosszal szemben és inkább arra törekszik, hogy megértse mindazt, amit a sors tár elébe. Ahogyan nem kerüli el a napfény sem a rosszat és a gonoszat, ő sem vonja meg megértéssel teljes együttérzését semmitől és senkitől. A tanítvány, ha valamiféle kellemetlen eseménnyel találkozik, nem ragadtatja lesújtó kritikára magát, hanem szükségképpen eltűri, amit el kell tűrnie és arra törekszik, hogy jóra fordítsa a rosszat, amennyire erejétől csak telik.” (8)

„Ha csodálkozunk egy emberen, akkor igyekszünk őt megérteni. Lényének megértése útján jutunk el a testvériség erényéhez, s ezt akkor valósítjuk meg a legjobban, ha mélységes tisztelettel közeledünk hozzá. Azt fogjuk látni, hogy ez a tisztelet valami olyanná válik, amit minden emberrel szemben éreznünk kell.”  (10)

„Azok az emberek, akik megszokásból kritizálnak és dorgálnak másokat, egy bizonyos eredményt is elérnek: az elszigeteltség bizonyos érzése lesz úrrá rajtuk; úgy fogják érezni, hogy el vannak vágva a többiektől.” (11)

• Perspektívaváltás

A perspektívaváltás az egyik alapvető lehetőségünk az egoizmusból való kimozdulásra. Steiner a szellemi iskolázás egyik alapkövetelményeként fogalmazta meg:

„A [tanítvány] mások véleményét nem csak a maga nézőpontjából ítéli meg, hanem iparkodik belehelyezkedni mások helyzetébe.” (8)

Gyakorlat: Végiggondolhatjuk valaki élethelyzetét, élettörténetét (amennyit ismerünk belőle), és belehelyezkedhetünk ezekbe, onnan tekintve a világra, vagy egy adott szituációra. De a külsejét, a mozgását, gesztusait felidézve és belsőleg átélve is belehelyezkedhetünk a másikba. Ez a gyakorlat meglepően sokat adhat, ha igazán elmélyülten végezzük.

A kommunikációnkra is kihat a perspektívaváltás:

„Szellemi önnevelésünk útjába követ gördítünk, ha olyasvalamit mondunk, amit előzetesen alaposan meg nem tisztítottunk gondolatainkban minden salaktól, és amellett figyelembe kell még valamit vennünk, amit csak a következő példával magyarázhatunk meg. Ha valaki például olyasvalamit mond, amire válaszolnom kell, inkább az ő véleménye, érzése, sőt, előítélete, mint a szóban forgó dologra vonatkozó pillanatnyi saját mondanivalóm figyelembe vételére kell törekednem. Ezzel arra akarunk rámutatni, hogy mennyire gondosan kell kifejlesztenie magában a tanítványnak az ennyire finom tapintatot. Meg kell ítélnie, hogy van-e és mekkora jelentősége van annak, ha saját véleményét szembeállítja embertársa nézetével? A saját véleményünket azért ne hallgassuk el – erről a legkevésbé sem lehet szó – csak a lehető legnagyobb figyelemmel hallgassunk meg másokat és válaszunkat a hallottak alapján alakítsuk ki.” (8)

Tehát nem az igazságunk képviselete a legfontosabb, hanem hogy a mondandónk hogyan fog hatni a másikra, neki mire van szüksége, mit tud feldolgozni abból, amit mi mondani tudunk a témával kapcsolatban. Ez nagyon nehéz, de már maga a törekvés is sokat jelent.

• Magunkba tekintés  

Ahhoz, hogy igazán megtisztíthassuk bensőnket, mélyen magunkba kell tekintenünk. Alacsonyabb énünk folyamatosan akadályt gördít az elé, hogy önmagunk fölé emelkedjünk és legyőzzük önzésünket, de csak ezáltal lehetünk szabad morális lények. Azonban a legyőzéshez fel kell ismernünk, hogy ott van az egoizmus, és ez nem könnyű. Nem csak azért, mert szeretnénk azt hinni, hogy jók vagyunk, hanem azért is, mert sokszor megtévesztő formában jelenik meg. Például felismerjük-e az önzőséget akkor is, amikor úgy tűnik, hogy valamit önzetlenül teszünk, de valójában önző módon vágyunk arra a melegségre, pozitív visszajelzésre, amit tettünk várhatóan kivált majd? Vagy felismerjük magunkban a vágyat, hogy jobbnak tűnjünk, mint amilyenek vagyunk, esetleg eltitkoljuk az igazság egy kis részét, ami rosszabb színben tüntetne fel bennünket? Felismerjük, amikor irigység támad bennünk, vagy igyekszünk elnyomni, így az a másokkal szembeni kritikaként törhet fel bennünk?

„Ha gyűlöletről van szó, az ember könnyen azt gondolja: nem gyűlölködöm, én mindenkit szeretek. De csak vizsgálja meg, hogy az emberi lélek mélyén mennyi titkolt gyűlölet rejlik. […] az emberek körében százszor több a gyűlölködés, mint a szeretet. Csakugyan ezt a számot adhatjuk meg. Ez így van, de az emberek általában azért nem veszik ezt észre, mivel azt hiszik, hogy a gyűlöletük jogosult, és így teljesen menthetőnek találják.” (12)

„Alapjában véve csak ezen a fokon látjuk be, hogy valójában milyen keveset tudtunk eddig önmagunkról. Átadtuk magunkat önmagunk benső átélésének anélkül, hogy úgy szemléltük volna magunkat, mint ahogyan a külvilág egy részét szemléljük. […] A leírt nyomasztó érzés maga már a valódi önismeret kezdete. Annak átélése, hogy a külvilághoz való viszonyunk tévedés, már olyannak mutatja saját lelki mivoltunkat, amilyen valóban. Az emberi lélek természetében rejlik, hogy fájdalmasan érinti, ha ilyesmit tud meg magáról. Csak amikor ezt a fájdalmat érezzük, akkor tudjuk meg, milyen erős bennünk az a magától értetődő vágy, hogy magunkat mint embert, úgy ahogy vagyunk, értékesnek, jelentősnek tarthassuk. Ez csúnyának tűnhet, hogy így van, de őszintén szembe kell néznünk saját magunk csúfságával. Éppen azért nem láttuk eddig ezt a csúfságot, mert tudatunkkal eddig sohasem hatoltunk be igazán saját lényünkbe. […] És rájövünk, hogy egészen, felületes dolog volna így gondolkodni: most már felismerted, hogy hogy áll a dolog, irtsd ki tehát magadból az irigységet, a gyűlöletet. […]  Az általános emberi önmegismeréshez a legnagyobb lelki erőkre van szükség.”  (13) 

Az önmegismerés magában foglalja azt is, hogy elfogadjuk azt, amilyenek vagyunk. Ha azonnal meg akarjuk változtatni azt, amit meglátnánk magunkból, az már önmagában akadályozza ezt a folyamatot. (14) Nem is az a feladat, hogy ostorozzuk magunkat minden elkövetett hibánál, megnyilvánuló gyengeségnél, csak az, hogy visszacsendüljön lelkünkben, hogy ezt miképpen lehetett volna jobban csinálni. (15) 

„Az önzéssel jött a gonosz a világba. Ennek azért kellett megtörténnie, mert a jót nem lehetett megragadni a gonosz nélkül. Az ember önmaga feletti győzelmei révén bontakozhat ki a szeretet. Krisztus az egoizmusba süllyedő ember számára elhozta az indíttatást az önlegyőzéshez, az erőt a gonosz legyőzéséhez. […] a szeretet az, ami felismerhetővé teszi a gonosz értelmét, a gonosz helyét a világban. A fény megismerhetővé vált a sötétségen keresztül.” (16)

• Tükör

Életünk nem véletlenszerű, és nem igazságtalan. A hiararchiák dolgoznak azon, hogy találkozzunk azokkal az eseményekkel és megélésekkel, amelyekre szükségünk van. Tudunk-e útmutató impulzusokként tekinteni az élményeinkre? 

„mindaz, ami bensőnkben van, ma erősen luciferi. Az ember lépten-nyomon hallja, hogy pl. mennyi hibája van x-nek, y-nak. S aki ezért telve van „nemes” haraggal, nem is sejti, hogy saját hibáiról beszél. Ha saját bensőnket arimáni elemekkel hatjuk át, vagyis arimáni hidegvérrel és minden szenvedélytől mentesen vizsgáljuk, olyan objektíven, mintha a külső világot vizsgálnánk, akkor elkerüljük az illúziókat.” (17)

Az irritáló/megbetegítő és a gyógyító impulzus iránya azonos, akárcsak a homeopátiában.

Gyakorlat: Ha valami zavar, fáj, felháborít, akkor keressük meg, milyen minőség hiánya okozza a nehézséget?

Hogyan tudnánk bevinni ebbe a helyzetbe mi ezt a minőséget? Valószínűleg azért érzékeljük kiélezetten ezeket a helyzetekkel, mert a hiányzó minőséggel dolgunk van. Ha azt látjuk, hogy sokszor békétlenség van körülöttünk és ez bánt, akkor valószínűleg mi tudjuk oda bevinni a békességet, ha szeretetlenség, akkor a szeretetet.

• Egymásra hatás 

A hétköznapi életben hajlamosak lehetünk azt hinni, hogy életünk elsősorban a saját művünk, amit elértünk, azt saját erőből értük el, akivé váltunk, azt magunknak köszönhetjük. De ez nagyon kevéssé van így. 

„Tekintsenek vissza, kedves barátaim, életük alakulására, de nem annyira magukra koncentrálva vagy arra, ami önöket a saját nagybecsű személyükkel kapcsolatban érdekli, hanem inkább azokra a személyiségekre, akik közeledtek önökhöz, nevelték önöket, barátkoztak önökkel, támogatták önöket, talán ártottak is önöknek, néha nagyon is hasznos módon. Egy dolgot fel fognak ismerni abból, ami a lélek szürke mélységeiből felszáll, abból, ami közeledik önök felé: hogy az embernek alapvetően milyen kevés oka van arra, hogy magának tulajdonítsa azt, amivé vált. Gyakran valami fontos dolog, ami bennünk van, ahhoz kapcsolódik, hogy egy bizonyos korban ez vagy az a személy találkozott velünk, és talán a tudta nélkül – vagy akár nagyon is a tudtával – felhívta a figyelmünket erre vagy arra. Átfogó értelemben az igazán önzetlenül vezetett visszatekintés az életre nem önző módon mereng, hanem a tekintetét azokra az emberekre irányítja, akikkel találkoztunk. Merüljünk el szeretettel abba, ami ért minket. Sokszor előfordul, hogy ami egy bizonyos időszakban negatívan érintett minket, ha elég idő telt el utána, már nem érint minket annyira negatívan. […] Néha többet nyerünk abból, amit valaki így tesz velünk, mint abból, amiben segít nekünk. Nagy hasznára válna az embernek, ha gyakrabban tartana ilyen önzetlen visszatekintést az életre, ha az életet áthatná azzal a meggyőződéssel, amely ebből az önvizsgálatból fakad: Milyen kevés okom van arra, hogy magammal foglalkozzam! Végtelenül gazdagabbá válik az életem, amikor hagyom, hogy tekintetem végigvándoroljon azokon az embereken, akik beléptek az életembe. – Amikor ilyen önzetlen visszatekintést tartunk, akkor úgymond elszakadunk önmagunktól. […] Akit csak egyszer is megragad az imént leírt önvizsgálat, azt nem érdekli majd túlzottan önmaga. […] Végtelen fény árad szét életünkön, megvilágítva azt, ami a szellem szürke mélységeiből belép ebbe az életbe.” (18)

A Morál és a karma című előadásában Steiner azt mondja, hogy az emberekhez való hozzáállásunk lehet megértő vagy dorgáló, szemrehányó. Mindkét esetben előfordulhat, hogy van közvetlen eredménye ennek a hozzáállásnak, de az is, hogy nincs. Amikor megállunk a kritikánál és a dorgálásnál, akkor a másik emberre vagy hatunk, vagy nem, de a saját lelkünkre gyakorolt hatás kétségtelenül kedvezőtlen lesz. Amikor szeretettel és megértéssel merülünk el a másik ember lelkében, hibái ellenére, akkor is vagy változik ettől a másik ember vagy nem, de a lelkére gyakorolt hatás kétségtelenül kedvező lesz. A dorgálás visszahat magunkra és új karmát képez, a megértés azonban gazdagságot hoz létre a másik lélekben; feloldja a karmát, kisimítja és megszünteti. (11)

• Az ember mint szellemi lény

Nagy jelentősége van annak, hogy találkozásainkba milyen gondolatokat viszünk, mi a képünk az emberről mint lényről, a találkozásról és annak szellemi jelentőségéről, ahogy erről többször is beszélt Steiner:

„a modern élet ellenében egy olyan lelki beállítódásra van szükségünk, amely az éber élet minden percében tudatában hordja a közvetlen környezet érzékfelettiségét. […] Arról beszélünk, hogy a Golgotai Misztérium által a Föld fejlődésébe, de azon belül először is az emberiség fejlődésébe bevonult a Krisztus-impulzus, s most egybekapcsolódott vele. Az emberek azt mondják: nem is látjuk! így van, addig nem is tudjuk meglátni, amíg az embert magát illetően is tévedésben vagyunk, amíg másnak látjuk az embert, mint ami az valójában. Abban a pillanatban, amikor a léleknek elevenen átérzett valósága – és nem teóriája – lesz a tény, hogy az emberben érzékfelettit látunk, abban a pillanatban olyan képességet nevelünk magunkban, amellyel a Krisztus-impulzust magunk között mindenhol észlelni tudjuk, és saját meggyőződésből mondhatjuk: ne keressétek őt külső gesztusokban, ő mindenütt köztetek van. De az emberiségnek még alázatot, szerénységet kell kifejlesztenie ahhoz, hogy az ilyen tudat, az embert már eleve mindenütt érzékfeletti lénynek látó tudat kialakulhasson.” (19)

Ha tudjuk is, hogy mindannyian szellemi, érzékfeletti lények vagyunk, el tudunk felejtkezni erről, vagy csak megmarad ez a tudásunk elméleti síkon. 

Ahogy sokan áldást mondunk étkezés előtt, ezzel is tudatosítva magunkban az étkezés szellemi dimenzióját, egy találkozásnál is megteremthetjük magunkban ezt az áhítatot, tudatosítva, hogy mindketten szellemi lények vagyunk, és tetteinknek, szavainknak, és gondolatainknak is komoly jelentősége van a világ számára. A kettőnk között zajló történések kapcsán áthelyezhetjük a hangsúlyt arról, hogy milyen a másik és hogy érint engem ez a személyiségem szintjén, arra a köztünk lévő térre, amelyben Krisztus megjelenhet. 

„Ahol ketten összegyűlnek az én nevemben, ott köztük vagyok.”

A hét témával való munkához további támpontot adhatnak a következő kérdések: 

Hogyan változott a hozzáállásom, a működésem az adott témában az évek során? 

Melyik téma, vagy annak melyik része nehéz nekem és miért? 

Ismerek olyan embert, aki számomra példamutatóan működteti valamelyiket? Miben nyilvánul ez meg?

Van-e olyan téma, amely olvasáskor „kihangosodott”, amelyikkel úgy érzem, fontos lenne mostanában dolgoznom? 

Egy idézettel szeretném zárni ezt a cikket, Dr. Friedrich Beneschtől, aki a Keresztény Közösség papja volt:  

A valódi igazság nem az igazság ,

hanem a leküzdött tévedés.

És az igazi valóság nem a valóság,

hanem a leküzdött illúzió.

És a valódi tisztaság nem az eredendő tisztaság, 

hanem a megtisztított tisztátalanság.

És az igazi jó nem az eredendő jó,

hanem a leküzdött gonoszság.

Ez az egész világmindenségre vonatkozik- az istenekre is.

Mert a gonosz átalakulásának útján valami olyan fejlődhet ki, ami eredendően nem volt benne a jóban.

Azzal, hogy megteremtette az ellenerőket, Isten arra késztette magát, hogy legmélyebb természetét másképp is feltárja, 

mint ahogyan nélkülük megtehette volna.

1. Mabel Collins Light on the Path c. könyvének egy példányába írta ezt kézzel Rudolf Steiner Marie von Sivers számára 1904-ben
2. Rudolf Steiner: GA 90F  Berlin, 1904. december 19.
3. Otto Scharmer a Presencingben ezt nevezi a figyelem négy szintje közül az elsőnek
4. Rudolf Steiner: több helyen is ismerteti Steiner az alap- vagy mellékgyakorlatként emlegetett gyakorlatokat: pl. A szellemtudomány körvonalai-ban (GA13)   
5. Rudolf Steiner: A János evangélium (Kassel) GA 112, 11. ea. Kassel, 1909. július 4.
6. Rudolf Steiner: A társadalmi rejtély belső szempontja GA 193, Zürich, 1919. február 11.            
7. Rudolf Steiner:  Nervosität und ichheit GA 143, München, 1912. január 11.
8. Rudolf Steiner: A magasabb világok megismerésének útja GA 10,  A beavatás egynémely hatásáról
9. Rudolf Steiner: A magasabb világok megismerésének útja GA 10, Feltételek
10. Rudolf Steiner: Krisztus és az emberi lélek GA 155, 3.ea Norrköping, 1912. május 30.
11. Rudolf Steiner: Morál és karma, Nürnberg, 1910. november 13.
12. Rudolf Steiner: A karmikus összefüggések ezoterikus vizsgálata V. GA 239, 2. ea. Prága, 1924. március 30.
13. Rudolf Steiner: Az ember önmegismerésének egyik útja GA 16, 4. Meditáció, A meditáló megpróbál képzetet alkotni a Küszöb Őréről 
14. Rudolf Steiner: A szellemtudomány körvonalai GA 13   
15. Rudolf Steiner: Általános embertan GA 293, 4. ea. Stuttgart, 1919. augusztus 25.
16. Rudolf Steiner: Die Liebe und ihre Bedeutung in der Welt, GA 143, Zürich, 1912. december 17.
17. Rudolf Steiner:  Soziales Verständnis aus geisteswissenschaft (Társadalmi megértés a szellemtudományos megismerés alapján) GA 191, Dornach, 1919. november 2.     
18. Rudolf Steiner: Die soziale Grundforderung unserer Zeit (Korunk társadalmi alapkövetelménye a megváltozott időkben) GA 186, Dornach, 1918. december 7.    
19. Rudolf Steiner: Michael küldetése GA 194, Dornach, 1919. november 23.

Risbjerg Anna

A cikk megírását a Biográfiai Műhely tagjai segítették.