Barion Pixel

Angolul: Rudolf Steiner: How to Know Higher Worlds
Németül: Rudolf Steiner: Wie erlangt man Erkenntnisse der höheren Welten?

Tartalom:

E ​könyv fejezetei eredetileg mind különálló tanulmányok, Hogyan jutunk a magasabb világok megismeréséhez? összefoglaló címen láttak napvilágot. Most itt könyv alakban jelennek meg. Munkám azzal a fejlődéssel foglalkozik, amelyen az embernek keresztül kell mennie, hogy a magasabb világokat megismerhesse. A benne foglalt ismertetések különböző szükségleteket akarnak kielégíteni. Elsősorban azoknak nyújtanak valamit, akik érdeklődnek a szellemi kutatás eredményei iránt s ezért bizonyára felvetik a kérdést: Vajon honnan szerezték tudásukat azok, akik saját állításuk szerint az élet nagy és rejtélyes kérdéseiről tudnak valamit? A válasz erre a kérdésre így hangzik: a szellemtudomány fedte fel előttük ezeket a rejtélyeket. Aki azonban szellemi kutatást akar végezni, vagyis magukat a tényeket akarja megfigyelni, amelyeket a szellemtudomány közlései leírnak és feltárnak, az kell, hogy maga is felemelkedjék az érzékfeletti megismeréshez, azaz saját maga járja be a megismerésnek azt az útját, amelynek leírását itt megkíséreltem. Tévedés volna azonban azt hinni, hogy a szellemtudomány közlései értéktelenek annak számára, aki hajlam, vagy lehetőség hiányában a magasabb megismerés útját nem járhatja meg. A tények kikutatására csak az képes ugyan, aki be tud hatolni az érzékfeletti világokba, de a kikutatott tények igaz voltáról az is meggyőződhet, aki maga nem észlelte őket.

On-line:
Magyarul: http://antropozofia.hu/ga10/
Angolul: https://www.rsarchive.org/GA/index.php?ga=GA0010
Németül: https://anthrowiki.at/GA_10

Lehetséges beszerzési forrás: http://antropozofia.hu/termek/a-magasabb-vilagok-megismeresenek-utja-2-kiadas/