Barion Pixel
A másik emberhez való kapcsolódás nehézsége és fájdalma, a meg nem értettség,
kirekesztettség, magunkrahagyottság, elszigetelődés,
a szeretet hiánya vagy töredékessége…
Ezeket mindannyian átéljük.

Milyen üzenetet hordozhat számunkra ezek kapcsán Pünkösd?

“Magát az ébredést is sajátos módon élték meg: azt érezték, mintha a világmindenségből leszállna rájuk valami, amit nem lehet másnak nevezni, mint a mindenható Szeretet szubsztanciájának. Az apostolok úgy érezték, mintha felülről megtermékenyítené őket a mindenható Szeretet, és felébrednének az említett álomszerű állapotból. Úgy tűnt nekik, hogy a világmindenséget átható és átmelegítő Szeretet eredendő ereje által ébredtek fel, és hogy mindegyikük lelkébe beleáradt e Szeretet eredendő ereje. Azok számára, akik megfigyelhették őket, miközben beszéltek, teljesen idegennek tűntek. Egyszerű életet élő embereknek ismerték őket, bár néhányan közülük az utóbbi napokban kissé különösen, álmatagon viselkedtek. Ez köztudott volt. Most azonban mintha megváltoztak volna. Mintha teljesen új lelkiállapotban, lelki hangulatban élnének: olyanok lettek, mint akik számára megszűnt az élet minden kicsinyessége, minden önzése. Elteltek szívük végtelen melegségével, egy mindenre kiterjedő toleranciával; mélységes szívbéli megértéssel viseltettek minden iránt, ami emberi a Földön, és úgy tudták magukat kifejezni, hogy mindenki megértette őket. Azt érezték róluk, hogy mintegy belelátnak minden szívbe és lélekbe; képesek megfejteni a lelkek mélyén rejtőző titkokat, és ezáltal mindenkit meg tudnak vigasztalni, mert azt tudják mondani, amire az egyénnek éppen szüksége van.”
Rudolf Steiner: Az Ötödik Evangélium, 2. előadás, Krisztiánia (Oslo), 1913. október 2.
Tavaly tavasszal az évkörrel, ünnepekkel kapcsolatosan indítottunk egy biográfiai műhelymunka-sorozatot. Azon dolgozunk, hogy az ünnepek élővé válhassanak bennünk, és a műhelymunkák során végzett belső munka révén jobban értsük, átérezzük ezeket, és mindez megmozdítson minket. Most a pünkösdi időszakhoz kapcsolódóan nyílik lehetőség arra, hogy rátekintsünk magunkra és a világra. Mindannyiunk életútja egyedi és sajátságos, és ha megérezzük az év során az ünnepek minőségét, az segít, hogy felismerjük feladatainkat és döntéseken keresztül eljussunk a változáshoz. Ehhez kívánunk az évkör ünnepei köré tervezett műhelymunkáinkkal segítséget nyújtani. Az időpontok és helyszínek az alábbiakban láthatóak (az alkalmak nem különböznek lényegesen egymástól, tematikájuk azonos), a mögöttük megjelenő linken lehet jelentkezni, részvételi díjként 3000-8000 Ft közötti adományt várunk.

IDŐPONTOK

budapesti csoportmunkák
május 29. szombat 10.00-12.30 Kökény-Hámori Eszter, Risbjerg Anna (regisztráció ezen a linken) Bajcsy-Zsilinszky út 21. (Arany János utcai metrómegállónál)
június 5. szombat 14.00-16.30 Stettler Melinda, Risbjerg Anna  (regisztráció ezen a linken) Maros u. 20. (Széll Kálmán térnél)
székesfehérvári csoportmunka
május 28. péntek, 18.00-20.30 Stettler Melinda, Nagy Ágoston (regisztráció ezen a linken)
váci csoportmunka
június 3. csütörtök, 17.30-20.00 Risbjerg Anna, Nagy Ágoston (regisztráció ezen a linken)
online csoportmunkák
Május 28. péntek 17.30-19.30 online Osváth Andrea, Risbjerg Anna (jelentkezés ezen a linken)
Június 4. péntek 10.00-12.00 online Osváth Andrea, Risbjerg Anna (jelentkezés ezen a linken)
Az online műhelymunkákhoz a jelentkezés után küldünk kapcsolati linket.

Rólunk

Stettler Melinda

 

 

Kökény-Hámori Eszter

 

Nagy Ágoston

 

Osváth Andrea

 

Risbjerg Anna

“Biográfiai csoportmunkák: Az életút ívére és a nagy egészre való rátekintés felismeréseket hozó távlatai, az egyén és a csoportok bölcsessége, a figyelem és a csend támogató tere, és a művészeti gyakorlatok átalakító ereje.”

+36705715193, anna.risbjerg@gmail.com