– Risbjerg Anna írása –
Mert alapvetően két forrásból fakad az, ami mindig képes kielégíteni, megnyugtatni és megtartani az embert, bármennyire is fenyegeti ereje fogyatkozása, bármennyire is elszabadulni látszik fájdalma és szenvedése. Az egyik forrás az, amelyet követhetünk, amikor kitekintünk a világ tágasságába, amelyet átsző és átjár, megvilágít és felmelegít az, amit isteni szellemnek nevezünk. És amikor az ember át tudja adni magát a gondolatnak: Ha nem hagyod lankadni erőidet, képes leszel áthatni magadat ennek a világot átszövő Isteni Szellemnek az erejével – ha az ember meg tudja ragadni ezt a gondolatot a szívében, akkor megragadja a húsvéti gondolatot, azt a gondolatot, amelyen keresztül mintegy világbizalmat merítünk a világtájakból. (1)
Az itt említett forrást Steiner a húsvéthoz kapcsolja, és a közelgő húsvéti ünnepre készülve mi a fenti idézettel indultunk el e cikk megírásának útján. Ugyanebben az előadásban Steiner beszél egy másik forrásról is, amelyet az ember saját bensejébe hatolva találhat meg, és felismerve a léleknek e legbensőbb erejét, megnyílhat benne a bizalom a magasságokba emelkedéshez. E második forrást Steiner a karácsonyhoz köti. Terveink szerint egy következő cikkben a másik forrást igyekszünk majd hasonlóképpen megközelíteni.
A fenti idézet kapcsán felmerül a kérdés, hogyan válhatunk képessé arra, hogy az idézetben leírtak szerint a szívünket áthassuk a világot átszövő Isteni szellem erejével? Kérdéseket tettünk fel többeknek ezzel kapcsolatban, és a kapott válaszok alapján íródott ez a cikk. A válaszok természetesen egyéniek, és nem azért idézünk közülük, mert úgy gondoljuk, hogy feltétlenül ezekhez hasonlóan kellene mindenkinek gondolkodnia és cselekednie, inkább gondolat ébresztésként.
„Milyen emléked van, miben láttad meg vagy érzékelted magad körül a szellemit, istenit?
Hogyan tudsz kapcsolódni a szellemi világhoz, mi ehhez az eszközöd, módszered, ha van? Hogyan gondozod ezt? Mikor, miben, hogyan segít téged? Mitől kapcsolódsz le róla, és akkor hogyan tudsz visszakapcsolódni?”
A megkérdezettek többsége a természettel összefüggésben élte meg a szellemihez való spontán kapcsolódást: őzet látva, hóesésben, nagy sodrású folyónál vagy vízesésnél, vagy a havas tájat borzoló szélben vagy az egyes növényegyedek sajátosságait látva átélték a nagyobb egésszel való egységet illetve az elemi lények jelenlétét.
Ezeknél az élményeknél magától megjelenik az a csodálat, tisztelet és bölcsességteli összhang a jelenségekkel, amelyeket Steiner mint előfeltétel jellemez a szellemi iskolázáshoz. (2)
Továbbá voltak, akiknél zenei élmény vagy kisgyermekkel való együttlét, esetleg ritmikus munka hozott ilyen megélést, és olyanok is voltak, akik a kérdéseikre a külső eseményekből érkező válasz nyomán élték meg azt, hogy rend van a világban, és az ő létük is ebbe a nagyobb rendbe illeszkedik. „A gondviselés lába nyomát gyakran érzékelem” – mondta egyikük.
„A mindennapok tevékenységében ötletek, megoldások, nézőpontok formájában intuitívan érzem magam terelve, támogatva. Ehhez fontos a nyitottság és az elmélyültség számomra, hogy egyáltalán meghalljam és komolyan vegyem az információt, hogy fel tudjam dolgozni, meg tudjam emészteni. Van, amikor ez egy pillanat, de van, amikor egy gondolkodási folyamatot vesz igénybe. Mindenesetre egy viszonylag gyors folyamat, ami AHA-élménnyel zárul.”
A válaszadóink általában ima vagy meditáció révén igyekeznek tudatosan kapcsolódni a szellemihez, és volt, aki Steiner szövegek olvasásával is hasonló kapcsolódáshoz jutott, mint a természeti élményekkel:
„Ha relaxációba kezdek, gyakran sikerül kapcsolódnom, illetve ha Steinert olvasok, akkor is.
Előbbi esetben megjelenhet egy olyan kép vagy gondolat, amelyet nem sajátomként érzékelek, és amely egyfajta megoldás, vagy átbillentő lépés egy dilemmámra. Steinert olvasva hasonló érzetem van, mint ha őzet látok. És emellett lehetőségét érzem annak, hogy valamilyen információt, érzést, gondolatot kaphatok, így van bennem egy bizakodó várakozás is, befogadóbb, higgadtabb vagyok és emiatt egy befelé figyelőbb, „mélyebb” állapotomban vagyok – egy ideig.”
„Rendszeres, napi szintű tisztító ima-meditációval kapcsolódom bölcsebb Én-emhez, az Atyához, Krisztushoz és az ŐsEgy-hez. Ez 10-15 percet vesz igénybe, és ha sikerül zavartalanul elmélyednem benne, akkor a végén, mikor „visszajövök”, nagy belső nyugalmat és erőt, magabiztosságot érzek magamban. A döntéseimet igyekszem mindig ebben a lelkiállapotban meghozni. Ilyenkor úgy érzem, mintha direkt kapcsolat lenne köztem és bölcsebb Énem között. A szintén meditatív befelé figyeléssel feltett kérdéseimre ilyenkor elég gyakran kapok nagyon világos válaszokat érzésként vagy gondolatként, amiket test-jelzéssel ellenőrzök. Ezek a válaszok gyakran meglepnek, mert nem feltétlenül egyeznek meg a „racionális énem” adta válaszokkal, de már megtanultam teljes mértékben bízni bennük, és sosem bánom meg utólag, még ha akkor nem is értem. Lekapcsolódni leginkább akkor szoktam, amikor olyan helyzetbe vagy tevékenységre kényszerülök, amit nem én választok lelkesedésből, hanem olyan elvárásként kapok, amire nem tudok negatív következmény nélkül nemet mondani. Ilyen helyzetekben bekapcsolnak a védelmi mechanizmusaim és elkezdem a rossz érzéseimet kivetíteni a helyzet „okozójára”, vagy egyszerűen csak elvesztem a belső erőm és magabiztosságom és elfog a kétségbeesés érzése. Visszakapcsolódni ilyenkor nem könnyű, mert általában pont ilyenkor nem tudom megteremteni azt a 10-15 percnyi elvonulást és befelé húzódást, amiben az ima-meditációmmal vissza tudnék kapcsolódni. Ehhez elég távol kell kerüljek vagy túl kell essek a kiváltó helyzeten. De szerencsére előbb-utóbb ez is mindig eljön.”
„Reggel ébredés után üdvözölni szoktam az égieket: Krisztust, Mihályt és az angyalokat, de napközben is előfordul, hogy a segítségüket kérem, vagy csak elmesélek valamit, vagy kifejezem a hálámat nekik. Napközben lépten-nyomon megtapasztalom a jelenlétüket érzésben vagy gondolatban és átsuhan az öröm rajtam, hogy itt van körülöttem a szellemi világban élő minden ismerősöm, és megtapasztalom ennek a bizonyosságát, hogy itt vannak. A lekapcsolódást abból veszem észre, ha kedvetlen, motiválatlan vagyok, és nem érzem magam érdemesnek. Ilyenkor a tudatos odafordulással szoktam visszakapcsolódni, de olyan is volt régebben, hogy megvolt ez a tudás, hogy ott van a fény, de nem tudtam a kapcsolódáshoz odavergődni. Ilyenkor meg lehet nézni, hogy mire van szükségem? Vagy ha már egy ideje rágódom valamin, akkor megpróbálom körbejárni, és elmozdulni abból a nézőpontból, amelyik lekapcsolt, vagy konkrétan megtalálni, hogy miről szól és mire jó ez a helyzet, mert ennek megtalálása azonnal visszakapcsol.”
Lassulásra, belső nyugalomra van szükség, amit a világ gyorsuló irama mellett egyre nagyobb kihívás megteremteni illetve megőrizni. Ebben sokat segíthet, ha reggel valamilyen összerendező, megérkeztető gyakorlatot, verset, vagy mozdulatokat alkalmazunk. Ezzel tulajdonképpen felhangolhatjuk hangszerünket: testünket és lelkünket, hogy alkalmassá váljon a szellemi és földi világ közötti összekötésre. Lehet ez egy fohász vagy egy meditáció (a függelékben felsorolunk néhányat), vagy a Léleknaptár adott hétre vonatkozó verse, de mindenképp jó a szellemi világból a fizikai világba való visszaérkezést figyelemmel kísérni. Hasonlóképp fontos, hogy milyen módon lépünk ki este elalváskor a szellemi világba, és ilyenkor magunkkal vihetjük a minket foglalkoztató kérdéseket a szellemi világba, amelyekre reggel megfigyelhetjük, milyen válaszok érkeznek. Természetesen napközben is érdemes keresni olyan időt, amikor tudatos odafordulással igyekszünk kapcsolódni a szellemi világhoz.
Az időhöz való másfajta viszonyulás szükségességéről, illetve a szellemi iskolázás nyomán átalakuló időérzékelésről Steiner többször is beszélt.
Egy helyen (3) azt mondta, hogy a szellem átéléséhez le kell lassulni, mivel ha ugyanolyan sebességgel haladunk születéstől halálunkig, mint ahogyan a szellem működik, akkor nem tudjuk érzékelni. Ezért más tempót kell felvenni és belső nyugalmat létrehozni.
Egy másik helyen (4) azt írta le, ahogyan az időbeliség az emberben a szellemi iskolázás révén mozgékonnyá válik. Az ember korábbi ítéleteit saját magától származóként ismerheti fel, a későbbieket ellenáramlásként, adományként érzékelheti:
Egyre világosabban jelentkezik az az érzés, amit tegnap említettem: az okosságot, ami tőlünk származik, fel kell váltania a bölcsességnek, amelyet úgy szerzünk meg, hogy mintegy átadjuk magunkat a jövőből velünk szembefolyó áramlatnak. Ellentétben azzal, amit korábban tettünk, amikor abban a tudatban éltünk, hogy a gondolatokat mi alkotjuk, itt gondolatokkal betöltve érezzük magunkat, ez jelzi az előmenetelt. Mialatt egyre inkább megtanuljuk átérezni, hogy már nem mi alkotjuk a gondolatokat, hanem a gondolatok gondolkodnak bennünk, mialatt ez az érzésünk, jelzést kapunk arra nézve, hogy az étertest lassanként kifejleszti magában a szükséges belső időérzékelést. Mindannak, ami korábbi, egoisztikus mellékíze lesz, és mindaz, amit beérés útján értünk el, olyan mellékízt kap, hogy elégeti, felemészti azt, amit mi magunk tettünk. Így alakítja át az ember lassanként belső mivoltát egy egészen sajátságos átéléssé: egyre inkább tudatossá válik számunkra, hogy az egyéni gondolkodást háttérbe kell szorítani, mert az csekélyebb értékű valami, és tulajdonképpen az az értékes, hogy átadjuk magunkat azoknak a gondolatoknak, amelyek a kozmoszból áramlanak felénk. (4)
Egy harmadik helyen (5) pedig arról beszélt, hogy a Földön az időt mindig csak a tér és annak folyamatai révén élhetjük át, a térben magában tulajdonképpen nincsen semmi az időből. Az időt ezért valójában csak lelkileg élhetjük át, olyankor azonban ki is lépünk a térből. Ez pedig a szellemi világba való belépéssel tehető meg. Akkor is túllépünk a téren, ha fejlődésében nézzük az ént, a születés és halál és a halál és újabb születés közötti egymást követő életeiben. És itt beszél arról is, hogy az idő forrása a Nap.
A megkérdezettek többsége az időnyomást nevezte meg annak a tényezőnek, amitől leginkább kiesnek a szellemivel való összekapcsoltság érzéséből. A belső nyugalom, lecsendesülés nélkül valóban nem lehetséges áthatni magunkat az isteni szellem erejével, és az időnyomás vezethet kiégéshez, illetve a kiindulási alapként választott idézetben megfogalmazott erőfogyatkozáshoz, fájdalomhoz, szenvedéshez.
Kim John Payne megosztott egy történetet arról, amikor egy óvónő mellett dolgozott, és éppen az asztalt törölte le tízórai után, azon aggódva, hogy még fel kell minden gyereknek húznia a csizmát, mielőtt kimennek az udvarra, és a körülötte lévő gyerekek különös módon nyugtalanok lettek, és elkezdték lökdösni egymást. Akkor az óvónő ezt észrevette, odament, és elkezdte ő is törölni az asztalokat, de mély nyugalommal és jelenléttel, amitől a gyermekek is megnyugodtak körülöttük. Mindannyiunknak van olyan élménye, ahogy akár csak egy egyszerű de ünnepélyes gyertyagyújtás is más dimenzióba tudja emelni az ember tudatát. A valódi ünnepek is másfajta időérzékeléshez és a szellemivel való kapcsolódáshoz vezethetnek. Több válaszadónk beszélt arról is, hogy egy másik emberrel való beszélgetésben tapasztalta meg azt, hogy az időt teljesen másképp élte meg, és kitágult szellemi élménye volt.
Az ilyen minőségű jelenlétnek és az ilyen ünnepi pillanatoknak a megteremtésére, illetve érzékelésére is tehetünk tudatos erőfeszítést.
Michael Ende Momo című könyvében a szürke ügynökök tételesen számon tartják, mennyi időt pazarolnak el az emberek értelmetlen dolgokra, és fokozatosan hatalmukba kerítik az embereket, arra ösztönözve őket, hogy tegyék az idejüket az Időtakarékba, és ettől az élet egyre hidegebb és sivárabb lesz. A főhősnek kell megtalálnia az idő forrását, amely a szívben van, és így az idő élővé válik. Sivan Karnieli euritmista Momoról nevezte el a következő gyakorlatot, amelyet az idő másfajta minőségének megközelítéséhez ajánl:
Momo gyakorlat
Hogy megtaláljuk az idő forrását, a következőket tehetjük.
Keressünk egy kényelmes ülőhelyzetet, csukjuk be a szemünket, és próbáljunk megnyugodni. Ne koncentráljunk különösebben a légzésünkre, csak nyugodtan lélegezzünk. Érezzük a szívünket. Érezzük, hogy sokkal nagyobb, mint a látszólagos fizikai formája. A bal oldalunk helyett inkább középen érezzük. Valami olyasmit érzékelhetünk ott, mint egy virág. Érzékeljük a szirmait, és hogy mennyire finomak, bár a legkevésbé sem törékenyek; hogyan rezonálnak a lélegzetünkkel; hogyan tölti meg a lelkünk a virágot belégzéskor, és hogyan szabadul fel kilégzéskor. Most vegyünk részt egész lényünkkel ebben a mozdulatban, és érezzük, ahogy a szívünk forrásából lüktető és áradó fény keletkezik, egy melegséggel teli és erőt formáló fény. Ahogy ez a fény a karjaidba áramlik, azok akaratod mozdulataival és formáival mozognak. A felsőtestünket is ez a mozgás viszi magával. Ebben az akaratban van az élet. És ez az élet az idő. Szívünkből árad.
Az idő nem rajtunk kívül van – vagy csak a térhez való viszonyában, ahol például egy óra számlapján és mutatóin ábrázolódik, vagy amikor egy távolságot azzal határozok meg, hogy mennyi idő alatt teszem meg. Hasonlóképpen a „Momo-gyakorlat” leírásában használt kifejezések sem mutatnak semmi külsőre. Olyan gondolatokat kerestem, amelyek kifejezik a érzést, amely mozgásba hoz, amikor belemerülök ebbe a folyamatba. Ezek képek, érzéki képek, de olyanok, amelyek megalapozottak, valós tapasztalatokon alapulnak. (6)
Haladó szinten meditálhatunk az idő kapcsán az In Christo morimur mondaton, amelyhez több Steiner előadásban is lehet kiindulási alapot találni. (7, 8)
Az időhöz való viszonyunk mindenképpen alakul életünk folyamán, már csak az életkor előrehaladta miatt is, akkor is, ha nem teszünk tudatos lépéseket ez irányba, de természetesen a tudatos lépések nagyban elősegíthetik ezt a folyamatot.
„Fiatal felnőtt koromban sokszor éreztem időnyomást, úgy éreztem, hogy gyorsan telik az idő, és nagyon kevés ahhoz, amit szeretnék megcsinálni. A legkegyetlenebb kisgyermekes anyaként a reggel volt. Aztán harmincegynéhány évesen olvastam azt a gondolatot, hogy az ember azzal okozza az egyik legnagyobb szenvedést magának, hogy túl sokat foglalkozik az idővel, és ez igazából nem az ember, hanem az angyalok dolga. És akkor elkezdtem támaszkodni az idővel való bánásban az angyalokra, és ez nagyon sokat segített. Persze rá tudok görcsölni most is időnként, de aztán hátra tudok lépni, akár olyan formában is, hogy felismerem, hogyan kell átrendezni a napomat, vagy mit kell elengednem. Illetve tudatosságot igyekszem vinni abba, hogy érzékeljem, mikor minek van itt az ideje. Ha ez sikerül, akkor nagy nyugalomban vagyok. Az én belső világomnak egy alappillére az, hogy a világban rend van, és mindennek ideje van, legfeljebb éppen nem találom, de ez a tudat segít abban, hogy visszakapaszkodjak. A jelenlétemben is látok az életemre visszatekintve egy fejlődést: fiatalkoromban sok időt töltöttem a múltbeli eseményeken rágódással és a jövővel kapcsolatos aggodalommal és várakozással. Most sokkal inkább a jelenben vagyok, beleengedem magamat abba, ami van.”
„Régebben nem voltam az idővel jó barátságban, gyakran éreztem a szorítását és azt éltem meg, hogy akadályoz, elválaszt nekem fontos dolgoktól és ezért még haragudtam is rá. Mostanában kezdek kibékülni vele, néha már kifejezetten barátként gondolok rá, aki néha igenis hozzásegít ahhoz, ami tényleg fontos és a saját javamat vagy más javát szolgálja, máskor pedig jelez vagy tükröt tart olyan dolgokról, amikről csak gondolom, hogy fontosak de valójában nem azok, vagy esetleg nem is a fontosság miatt csinálnám őket, hanem fel nem ismert érzelmi motivációkból. És nagy a hála bennem, ha megélem, hogy az igazán előre vivő dolgokra mindig lesz valahogy elég időm.”
„Megtanultam türelmesebbé válni, van, amikor a dolgoknak be kell érniük, van isteni időzítés is, s úgy érzem, hogy minél inkább együtt dolgozik az ember az univerzummal, a kozmikus történésekkel, ritmusokkal, annál inkább összhangban van, mert együtt-alkotásról van szó. Az egyéni sors találkozik a világ-sorssal. S az idő rugalmas, mindig a feladatokhoz illeszkedik, mikor mire van szükségünk.”
Végezetül álljon itt egy részlet John O’Donohue ír költő és filozófus Áldás egy kiégett embernek című verséből:
Túl gyorsan haladtál téves irányba;
Most a lelked érted jött, hogy visszavigyen.
Keress menedéket az érzékeidben, nyisd ki magad
Minden apró csodára, amin átrohantál.
Kezdd el figyelni az eső útját
Mikor lassan és szabadon hull.
Utánozd a hajnal szokását:
Szánj időt a színek kútjának megnyitására
Mely a nappal fényét táplálja.
Húzódj a kő csendje mellé
Míg nyugalma magával nem ragad téged.
Légy végtelenül gyengéd önmagaddal.
Maradj távol a lélekben bosszúsaktól.
Tanulj meg egy nyugodt ember mellett időzni,
Aki úgy érzi, hogy a világ összes ideje rendelkezésére áll.
Fokozatosan visszatérsz önmagadhoz,
Új tiszteletet tanulva szíved iránt
És az örömöt, ami mélyen a lassú időben lakozik.
John O’Donohue, Hogy megáldjuk a köztünk lévő teret: Áldások könyve
- R. Steiner: Az új szellemi kinyilatkoztatás missziója (GA127), 1911.12.26 Hannover
- R. Steiner: Az érzékek világa és a szellem világa (GA134), Hannover, 1911. December 27-28.
- R. Steiner: A halál mint az élet átalakulása (GA182) Heidenheim, 1918. április 29.
- R. Steiner: Az okkult fejlődés hatása az emberre (GA 145 Hága) 1913. március 24. A gondolkodás, az érzés és az akarat átalakulása
- R. Steiner: A karmikus összefüggések ezoterikus vizsgálata II. (GA236) Dornach, 1924. június 4.
- S. Karnieli: Everyday eurythmy
- R. Steiner: A karmikus összefüggések ezoterikus vizsgálata II. (GA236) Dornach, 1924. június 4
- R. Steiner: Az ember belső lénye és élete a halál és az újabb születés között (GA153) Bécs, 1914 április 11-12.
Függelék:
Példák reggeli és esti fohászokra, meditációkra
REGGEL:
Örök áradású formái a Fénynek
A Szellem ragyogó óceánja
Lelkem most távozik tőletek
Az isteni létezésben pihenésnek vége.
Énem most tudatosan visszatér
A lét lefátyolozott régióiba.
ESTE:
Énem most tudatosan elindul
A lefátyolozott lét birodalmából
Hogy a vilaglényben megpihenjen
Az isteni felemelkedés szféráiban.
Nyújtózz ki lelkem a létbe,
A szellem ragyogó óceánjába
Az örök áradású fény formavilágába.
REGGELI FOHÁSZ Ó Michael! Oltalmadba ajánlom magam. Szívem minden erejével összekötöm magam a Te küldetéseddel, hogy ez a nap tükröződjön a Te sorsrendező akaratodban.
ESTI FOHÁSZ A lenyugvó Napba helyezem gondjaimat, ragyogásában hordozza minden tettemet. Fényben megújulva, szeretettel megtisztulva térjenek vissza hozzám, mint erősítő gondolatok, mint örömteljes áldozatból és akaratból született tettek.
KÖR-PONT MEDITÁCIÓ a Gyógypedagógiai Kurzusból (GA 317)
Ez a cikk eredetileg az AntropoSophia lapban jelent meg. A folyóirat és korábbi számai megvásárolhatóak a Magyar Antropozófiai Társaság honlapján.